|
Tátong a völgy, tátong az ég,
tátong az öblös messzeség
s a hegy, mint megkövült hajó –
itt megkövülni volna jó!
– gondoltam – mint öreg titán,
mint kőbedermedt kapitány
kémlelni át a porhanyó
szitán …
*
Már rádiók szavára csattogott
előttem az ég s paripák
tánca viharzott a zenében,
hüppögve kurjongott a kürt …
Már az ébredő szempillákon
hegyek inogtak és fütyölve
s dalolva még a föld alatt is
nyergeltek a vidám halottak …
És fölébredtem. Ifjúságom
ringó bölcsője úgy riadt föl,
mint földre ejtett nagy koporsó:
kigurultam belőle én …
*
Balassa Bálint fölriadván
lovára pattan káromkodván,
üszkös a karja, gyászpirosra
fogta kardját a síri rozsda.
Felém kiált: „Ne méla daccal
vicsorogj, de két kézre harccal;
halj meg, ha kell és győzd halállal –
ne az igazság kardlapjával!”
1938
|